Október, a rózsafűzér hónapja

Templomainkban az alábbi időpontokban imádkozzuk a rózsafűzért:

Szent Kereszt templom:

Hétfőtől péntekig a szentmisék elött 17 órától (szerdán csak rózsafűzér)

Vasárnap, 18:00 (18:30-kor kezdődő szentmise elött)

Szent Pál templom:

Szombaton 17:30 (18 órai szentmise elött)

 

Október, a rózsafüzér hónapja


Október a rózsafüzér különös tiszteletére ajánlott hónap, a rózsafüzér hónapja. A régi hagyományt követve a fenti időpontokban elimádkozzuk a rózsafüzért.

Maga a rózsafüzér imádság a kereszténység első századából ered. Kezdetben remeték imádkozták a 150 zsoltárt, s a nép velük imádkozott. Később a zsoltárokat 150 üdvözlet /Üdvözlégy/ váltotta fel. A szent olvasó mai formájában Szent Domonkos nevéhez fűződik. A liturgia szerint a rózsafüzér olyan imaájtatosság, amelyben Isten imádása mellett a Szűzanyát megkülönböztetett módon tiszteljük. Miközben a legkiválóbb imádságokat mondjuk, az Úr Jézus és a Boldogságos Szűz Mária életének titkairól elmélkedünk.
Az egyházi év liturgiájában létezik egy ünnep, amely kifejezetten a rózsafüzérnek lett szentelve: október 7-e a Rózsafüzér Királynéjának ünnepe. Ennek gyökere 1571. október 7-ig nyúlik, a keresztény seregek törökök feletti lepantói tengeri győzelmének napjáig, melyet V. Piusz pápa és a hívő nép a Szűz Mária különös segítségének tudta be.

Egyházunk a hálás megemlékezés jegyében nemcsak ezen az ünnepen, hanem egész hónap folyamán fokozottan ajánlja a közös rózsafüzér imádságot.
Prohászka Ottokár püspök szerint: „Ó, ha tudnánk hitből imádkozni! Hitből imádkozunk, ha Krisztusban elmélyedünk. Ezt tesszük a rózsafüzérben, melynek legfőbb kelléke, hogy elmondása közben az illető hitcikkelyekkel foglalkozunk. Krisztus személye, élete, halála, a benne megnyilatkozó szeretet és fájdalom, az ő küzdelme és győzelme lebeg szemeink előtt.”

II. János Pál pápa emlékeztet arra, hogy „a rózsafüzérben a Krisztus misztériumról való elmélkedés sajátos módszere az ismétlés, mely természetes módon segíti elő a titkokkal való azonosulást. Ha az imát felületesen végezzük, szárazzá válhat, de ha a szeretet kifejezésének tartjuk, nem fáradunk bele, hogy újra és újra visszatérjünk a szeretett személyhez. Az Üdvözlégyek ismétlése közvetlenül Máriához fordul, a szeretet aktusa ővele és őrajta keresztül Jézusnak szól”. Eközben az imádkozót az evangéliumi életvitelre, Krisztus követésére serkenti, a helyes gondolkodásmódra tanítja, kellő bölcsességre neveli.

A rózsafüzérről, mint lélekmentő eszközről a Fatimai Szűzanya utolsó, október 13-i megjelenése alkalmával így nyilatkozik: „A Rózsafüzér Királynője vagyok. Továbbra is imádkozzátok a rózsafüzért. Ne bántsátok meg többé Istent! Imádkozzatok, sokat imádkozatok, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek elveszik!”